https://www.facebook.com/groups/linuxkezdoknek
Régen még más volt, mikor vártam a hírt,
s a postaládám nem nyílt ki úgy, ahogy ígért.
A régi kliensek lassan nyöszörögtek,
nem értették már, mitől ennyi az üzenet.
De most...
Megérkezett csendben, ahogy a hajnal,
a Thunderbird újra szárnyra kap ma.
Gyorsabb lett, mint álmodtam volna,
és úgy figyel rám, mint rég senki soha...
Ismételd át a "28 nappal később" és a "28 héttel később" filmek történetét (és közben nevess egy jót), mielőtt megnéznéd a "28 évvel később" című filmet.
Az Európai Unióban betilthatják azokat a mesterséges intelligencia rendszereket, amelyek valós személyekről képesek szexualizált deepfake felvételeket készíteni. A tiltás akár már idén nyáron hatályba léphet.
A kezdeményezés azt követően indult el, hogy az X közösségi platform MI eszköze, a Grok lehetővé tette a felhasználók számára, hogy valódi emberekről milliószámra készítsenek olyan képeket, amelyeken bikiniben vagy teljesen meztelenül jelennek meg. A képek között gyermekekről készült felvételek is voltak. Egy az uniós nagykövetek elé kerülő javaslat szerint illegális lenne Európában bármilyen olyan mesterséges intelligencia rendszer forgalmazása, amely képes valódi embereket ábrázoló, beleegyezés nélkül készült szexualizált videók, képek vagy hangfelvételek létrehozására. Az Európai Parlament képviselői szerdán külön tárgyalások során támogatták a tilalmat.
Hozzászólások
Thunderbird 141 – Gyorsabb, okosabb és biztonságosabb levelezés a legújabb frissítéssel
link: https://linuxmint.hu/
A vers mindenkié
https://www.facebook.com/groups/linuxkezdoknek
Régen még más volt, mikor vártam a hírt,
s a postaládám nem nyílt ki úgy, ahogy ígért.
A régi kliensek lassan nyöszörögtek,
nem értették már, mitől ennyi az üzenet.
De most...
Megérkezett csendben, ahogy a hajnal,
a Thunderbird újra szárnyra kap ma.
Gyorsabb lett, mint álmodtam volna,
és úgy figyel rám, mint rég senki soha...
MIR?

online toss indian coin
Erre nem vagy felkészülve
Ismételd át a "28 nappal később" és a "28 héttel később" filmek történetét (és közben nevess egy jót), mielőtt megnéznéd a "28 évvel később" című filmet.
Anyahajó jelent meg Oklahoma felett
@Refleksz nem metél el vele?
Jajj @benassy ez egy suprcella nem úgy van ám hogy reflekszből felkap
@Refleksz kár pedig már vártam hogy jöjjenek az ufók, legalább megtanítanak a technikájukra
https://www.facebook.com/reel/1228867769015593
Az Európai Unió be fogja tiltani a meztelenítést lehetővé tevő alkalmazásokat
Bővebben : https://sg.hu/cikkek/it-tech/164846